A One Direction öt szépfiúja most már hivatalosan is a világ legnépszerűbb együttesének tagjai lettek. A brit zenekart, ami magába foglalja
Harry Styles-t,
Zayn Malik-ot,
Liam Payne-t,
Niall Horan-t és
Louis Tomlinson-t, az International Federation Phonographic Industry (IFPI) a 2013-as év legjobb művészének titulálta.
Az összegzésekben figyelembe vették a digitális letöltéseket, a zenei lejátszásokat és a CD-eladásokat. Érdekességnek számít, hogy a fiúk által megnyert címet újonnan találták ki, csak az ő tiszteletükre.
„A One Direction a harmadik stúdióalbumával hatalmas sikereket ért el, amibe a Best Song Ever és a Story Of My Life hanganyag is beletartozik. A 1D az amerikai Billboard Top 200 chart élére tört, amit eddig még zenekar nem ért el, így beírva magukat a történelembe. De Ausztráliában és az Egyesült Királyságban is a sláger listák élére törtek.”
A lista következő finalistája Eminem lett, a harmadik helyen végzett Justin Timberlake – és azt is figyelembe kell venni, hogy Justin visszatérőként végzett a dobogó harmadik helyén -, a negyedik hellyel pedig Bruno Marsnak kellett beérnie. De a listának közel sincs vége, ugyanis feltűnik még rajta Katy Perry, Pink, Macklemore és Ryan Lewis, Rihanna, Michael Bublé és Daft Punk is.